Drága Húgom!
Bár előző levem csupán néhány napja hagyta el kezem, az események hatására újból úgy éreztem, szükséges újból írnom.
El sem hinnéd, a reggelek milyen csodával várnak itt mindenkit! Napsütés, az utcákon élet, az emberek boldogok, a hajóforgalom felélénkül, nyoma sincs az éjszakai szorongásnak, hidegségnek. Amint pedig újból eltűnik a nap a horizont mögött, a tenger felől ismét megérkezik a sűrű, rideg félelem. A köd, amely az embereket a házakba zárja, ami elnémítja a legvadabb házőrzőt, és ami megfagyasztja az életet is. Érkezésem éjszakáján érzett gyanúm igazolódni látszik. A kísértethistóriák, amik félelembe kergették a falu lakosait, csak félig bizonyultak igaznak.
Lidércek, Kedves Testvérem, lidércek lepték el a környéket. Szellemhez hasonló, de tőlük jóval veszélyesebb lények. Nem csak riogatják, vagy megszállják az egyes embereket, akik még életükben ártottak nekik, nem elég, ha régi otthonukba beköltöznek, a környék minden életét elűzik. Az emberekbe rettegést, az állatokba szorongást, a növényekbe fonnyadtságot hoznak. Egy ilyen, gonosz, visszatérő lélek tette ezt a faluval. Rutinfeladatom mégis megbonyolódni látszik.
Nappal az emberek, bár sok idegen fordult meg köztük, mégis rám néztek egyedül kívülállóként. Félelemmel vegyes remény csillant meg a szemükben, ahogy meséiket hallgattam a környék visszajáró holtjairól. Kiderült, hogy bár a rettegés nem régen kezdődött, az árnyak mindig is gyakran járták az éjszakai utcákat. Viszont köd nélkül. Talán egyetlen lidérccel kell számolni, aki összegyűjtötte a kóbor lelkeket? Nem tudhatom.
A kocsmában, előző este, még a köd megérkezte előtt érdekes történetre lettem figyelmes, ez késztett levelem írására, Húgom. Egy hajlott hátú, öreg halász mesélte részegen élete történetét. A fiatalok csak nevettek, de én a sarokból figyeltem minden szavát. Ekkor tettem szert az elmúlt napok legtöbb tudására, és ez volt az, ami miatt az elkövetkező napokban tengerre szállok, és felkeresem a környező szigetek mentén egy rég elsüllyedt hajó roncsait, ahol az öreg állítása szerint a napokban a szíve kiürült, nem érzett magában életet, és csak a sziget felől vitorlájába hasító szél mentette meg életét azzal, hogy újra a falu felé sodorta kivénhedt bárkáját.
Ne aggódj értem, Testvérem, visszatérek még hozzád! A helyzet, bár bonyolódik, egyre közelebb kerülök a megoldáshoz, a szálak összefonódnak, hamarosan tovább állhatok. Addig is ne féltve gondolj rám, inkább bátorítson még ilyen messze is tőled testvéri szereteted!
Féltő, szerető testvéred,
