Levéltár

Levelezések

Drága Húgom!

Bár előző levem csupán néhány napja hagyta el kezem, az események hatására újból úgy éreztem, szükséges újból írnom.

El sem hinnéd, a reggelek milyen csodával várnak itt mindenkit! Napsütés, az utcákon élet, az emberek boldogok, a hajóforgalom felélénkül, nyoma sincs az éjszakai szorongásnak, hidegségnek. Amint pedig újból eltűnik a nap a horizont mögött, a tenger felől ismét megérkezik a sűrű, rideg félelem. A köd, amely az embereket a házakba zárja, ami elnémítja a legvadabb házőrzőt, és ami megfagyasztja az életet is. Érkezésem éjszakáján érzett gyanúm igazolódni látszik. A kísértethistóriák, amik félelembe kergették a falu lakosait, csak félig bizonyultak igaznak.

Lidércek, Kedves Testvérem, lidércek lepték el a környéket. Szellemhez hasonló, de tőlük jóval veszélyesebb lények. Nem csak riogatják, vagy megszállják az egyes embereket, akik még életükben ártottak nekik, nem elég, ha régi otthonukba beköltöznek, a környék minden életét elűzik. Az emberekbe rettegést, az állatokba szorongást, a növényekbe fonnyadtságot hoznak. Egy ilyen, gonosz, visszatérő lélek tette ezt a faluval. Rutinfeladatom mégis megbonyolódni látszik.

Nappal az emberek, bár sok idegen fordult meg köztük, mégis rám néztek egyedül kívülállóként. Félelemmel vegyes remény csillant meg a szemükben, ahogy meséiket hallgattam a környék visszajáró holtjairól. Kiderült, hogy bár a rettegés nem régen kezdődött, az árnyak mindig is gyakran járták az éjszakai utcákat. Viszont köd nélkül. Talán egyetlen lidérccel kell számolni, aki összegyűjtötte a kóbor lelkeket? Nem tudhatom.

A kocsmában, előző este, még a köd megérkezte előtt érdekes történetre lettem figyelmes, ez késztett levelem írására, Húgom. Egy hajlott hátú, öreg halász mesélte részegen élete történetét. A fiatalok csak nevettek, de én a sarokból figyeltem minden szavát. Ekkor tettem szert az elmúlt napok legtöbb tudására, és ez volt az, ami miatt az elkövetkező napokban tengerre szállok, és felkeresem a környező szigetek mentén egy rég elsüllyedt hajó roncsait, ahol az öreg állítása szerint a napokban a szíve kiürült, nem érzett magában életet, és csak a sziget felől vitorlájába hasító szél mentette meg életét azzal, hogy újra a falu felé sodorta kivénhedt bárkáját.

Ne aggódj értem, Testvérem, visszatérek még hozzád! A helyzet, bár bonyolódik, egyre közelebb kerülök a megoldáshoz, a szálak összefonódnak, hamarosan tovább állhatok. Addig is ne féltve gondolj rám, inkább bátorítson még ilyen messze is tőled testvéri szereteted!

Féltő, szerető testvéred,  

1882. augusztus 14.

Drága Húgom!

Az évek során leveleid mind megérkeztek, amiket szerény birtokunkról írtál, válaszolni azonban nem adódott lehetőségem ez idáig. Kiképzésem titkos volta miatt a tanoncok nem érintkezhettek a külvilággal, míg Vadász minősítéssel, és első megbízásukkal el nem hagyják az Iskolát. Aki elbukott, az életével fizetett.

Ne aggódj tovább értem, most már túl vagyok rajta. Első feladatom hát megkaptam, a messzi északra, egy poros kis faluba vezényeltek, innen írom három év után első levelem, egy ködös, tengerparti halászfalu füstös kocsmájából. Itt szálltam meg, a fogadós az emeleten biztosított számomra lakhelyet a nyomozás napjaira.

Bár szálláshelyem meleg és otthonos, a környék komfortjának maradéktalanul megfelel, az emberek, az egész helység rideg és barátságtalan. A városba hajón érkeztem, hideg, merev légköre már a partraszálláskor rám nehezedett. A köd mindent beborít, az utcák kihaltak, csak néhány ablak elhúzódó függönyéből tudtam, hogy a környék nem vált kísértettanyává. Ezzel pedig úti célom is felfedtem, első küldetésem a helyi szellemek kiűzése rejtekükből, és ez a búvóhely bár számomra ismeretlen, rutinfeladatnak számít. Hiába végeztem a legjobbak közt, így is a kezdőknek járó küldetéssel indítottak el a világba.

Szállásom későn foglaltam el, az éjszaka is rávonta már sötét palástját a környékre, ezért nyomozásomat levelem keltének másnapján kezdem. Fájó szívvel gondolok rád, kedves otthonunkra, ahova visszatérni igyekszem, az emlékeket erősítő medalionnal kezemben, melyet Tőled kaptam megboldogult szüleink képével.

Elkötelezett, mély szeretettel bátyád,

1882. augusztus 8.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Cras pulvinar diam id dui laoreet convallis. Aliquam id ante id erat elementum suscipit condimentum quis sem. Nulla a lacus ac quam gravida commodo id sed velit. Quisque et felis vitae metus semper vulputate ut tincidunt tortor. Maecenas vitae interdum lectus. Morbi consequat aliquet mi, id pretium velit adipiscing ac. Cras tristique luctus erat laoreet fermentum. Suspendisse sit amet est nibh. Suspendisse ac commodo magna.

Nunc ante magna, pellentesque quis commodo at, convallis luctus sem. Aenean ipsum diam, fermentum cursus euismod id, semper eget purus.Donec posuere pretium turpis, non faucibus leo lobortis eu. Mauris odio felis, tempor id varius ut, fermentum sit amet libero. Morbi at nunc vitae nulla hendrerit cursus. Integer vehicula est id nunc rhoncus tincidunt. Aenean convallis aliquam massa a facilisis. Pellentesque ut felis velit. Cras aliquam adipiscing tempor. Duis iaculis imperdiet mi, eu euismod turpis fermentum eu.

Cras eu ipsum tortor. Phasellus placerat, massa in vulputate sollicitudin, sem enim lobortis velit, sit amet laoreet dui mi in risus.

Lipsum